Elindult az Új Széchenyi Terv – a kormány 93 új pályázatot indít 1100 milliárd forint értékben
Elindult az Új Széchenyi Terv – Fellegi Tamás bemutatta a
megújuló fejlesztéspolitikát Orbán Viktor miniszterelnök, Fellegi Tamás
nemzeti fejlesztési miniszter és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter
emutatta az Új Széchenyi Tervet 2011. január 14-én, Budapesten.
A Budapest Marriott Hotelben megtartott ünnepélyes indulásnál jelen volt
számos politikus, közéleti személyiség, és valamennyi vállalkozó és civil partner,
akik hasznos javaslataikkal hozzájárultak az Új Széchenyi Terv kidolgozásához.
Fellegi Tamás kijelentette, hogy a kormány megújította a fejlesztéspolitikai
rendszer minden egyes elemét azért, hogy az a lehető legnagyobb mértékben
segítse a pályázni szándékozó vállalkozások életben maradását és gyarapodását.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány úgy határozta meg a fejlesztési
célokat, hogy az egyes ágazati fejlesztések képesek legyenek egymás hatásait
erősíteni, és úgy valósuljanak meg, hogy csökkenjenek az országban meglévő
területi különbségek.
A fejlesztési tárca vezetője rámutatott: a kormány szakított a korábbi
gyakorlattal, amely alaptalan és egyéni érdekeket szolgáló ötleteket kiemelten
megvalósítandó projektekként kezelt, amivel pénzt, időt és energiát vontak el a
valóban nélkülözhetetlen, jól átgondolt és sok esetben saját erőből előkészített
és megtervezett közérdekű fejlesztésektől. A megújult fejlesztéspolitika a
korábbinál hatékonyabban működő intézményrendszert, jóval egyszerűbb támogatási
folyamatot és szabályozást jelent. A korábbi 24 jogszabály helyett egy
kormányrendelet összegzi a szabályozást. A kormány számos ésszerűsítéssel
egyszerűsítette a pályázást azért, hogy a forrásokat minél gyorsabban, minél
hatékonyabban jussanak el a vállalkozásokhoz – jelentette ki Fellegi Tamás.
Példaként említette – többek között – az elektronikus pályázatást, az egyszerűbb
nyilatkozattételt, a rövidebb adatlapokat, valamint a gyorsabb eljárásokat és
kifizetéseket.
Fellegi Tamás bejelentette: a kormány 93 új pályázatot indít 1100 milliárd
forint értékben, amelyek támogatására a kibővített pénzügyi eszközöket hozott
létre. Ezek révén minden forráshiánnyal küzdő vállalkozás pénzhez juthat. A
miniszter a Nemzeti Programok ismertetése kapcsán kiemelte, hogy az Új Széchenyi
Tervnek az egyéni kezdeményezések támogatásán túl gondolnia kell közös nemzeti
céljaink megvalósítására is. Ezek megfogalmazásakor – fejtette ki a miniszter -
kormány figyelemmel lesz a régiók közötti egyensúly és egyenletes fejlődés
feltételeinek biztosítására. Fellegi többek között felsorolta az országos
útépítési programokat, mellékúthálózat és kerékpárút-fejlesztést, több új híd
építését, valamint a GSM-R technológián alapuló korszerű közlekedés biztonsági-,
és szervezési kommunikációs rendszer bevezetését. Megemlítette továbbá az
Ős-Dráva programot, Tisza-tavi fejlesztéseket, Budai Vár felújításának
megkezdését, a Talentis Programot, szegedi ELI szuperlézer programot, a Puskás
Ferenc Stadion és debreceni Nagyerdei Stadion felújítását. A miniszter kitért az
integrált egészségügyi fejlesztést magában foglaló Korányi Projektre, valamint a
közigazgatási hivatalok részeként létrejövő ügyfélszolgálati hálózatára is.
